Napok óta gondolkozom azon, hogy miképpen írjak egy anyáról és a fiáról, akik akkora keresztet cipelnek, ami számomra, szinte felfoghatatlan.  

Adva van egy húsz éves fiatalember, akit eddigi rövid élete során, már 39 alkalommal műtöttek. Ez harminckilenc altatást jelent, harminckilenc gyötrelmes várakozást az ébredésre. 
Juhász János Dávid, mert így hívják a fiatalembert, születése óta küzd vesegondokkal. Hat éves koráig állandó vesegyulladásai voltak, ezért eltávolították az egyik veséjét, de utána sem tudott teljes életet élni, mert a megmaradt veséje sem működött tökéletesen. Újra és újra kés alá kellett feküdnie, hogy legalább szinten tudják tartani az állapotát. 2009-ben leállt a megmaradt veséje is, ezért édesanyja, Mérei Erzsébet veséje került beültetésre 2010-ben. 2014-ben a beültetett vese is leállt, ezért Dávid, Sárbogárdról felköltözött Budapestre, hogy dialízisre tudjon járni kétnaponta.
/itt még müködő vesével/

Az elmúlt egy évben, a rendszeresen szedett szteroidok miatt túlsúllyal küzdő fiú, 60 kilogrammot fogyott. 
          /60 kilogramot lefogyva, dialízisre járva/

Édesanyja Erzsébet, 2014-ben elveszítette a munkáját, ezért nem tudta tovább támogatni anyagilag, a hol kollégiumban, hol ismerősöknél lakó fiát, ezért ő is felköltözött a fővárosba, mert csak itt tudott közmunkásként elhelyezkedni, dolgozni. Egy ismerős segítségével jutottak lakáshoz, aki elhagyta az országot és a garzonlakását odaadta használatra. Dávid a nehézségek ellenére tanult, nem is akármilyen eredményekkel, az iskola és a folyamatos orvosi felügyelet mellett fordításokat vállalt angolból, mert kötelességének érezte, hogy valahogy ő is segítsen megoldani rendkívül nehéz élethelyzetüket, és mert álmai is voltak, orvos szeretett volna lenni, hogy segíthessen! Orvos ugyan nem lesz, de szakápoló minden bizonnyal, mert felvették és így tud tanulni tovább, küzdeni az álmaiért. 

Juhász János Dávidnak vannak álmai, de ezekért képtelen egyedül megküzdeni! 

Az állandó dialízis ellenére, Dávid állapota folyamatosan romlik! Nem élnek nagylábon, sőt még saját otthonuk sincs, egy jó ismerős segített nekik úgy, hogy rezsiköltség fejében odaadta használatra a budapesti lakását, hogy valahogy egyáltalán létezni tudjanak. Persze ez a lakás is bizonytalan, mert mi van akkor, ha az ismerős el kívánja adni, vagy úgy dönt visszatelepül Magyarországra? Nehéz kérdés és segíteni igazán senki nem tud, talán nem is akar. Mérei Erzsébet eddig erőn felül teljesített és ennek meglett az eredménye. Már ötödik hete otthon fekszik, beteg lett! Mivel közmunkásként eddig sem igazán dúskáltak, így most az a kevés táppénz pont arra elég, hogy a rezsiköltségét a lakásnak kifizesse és bérletet vegyen a fiának.  

Itt tart most a történet! 

Amit eddig leírtam, azok a rideg tények, érzelmek nélkül. Ezeket átélni szülőként, gyerekként elképzelni sem tudom, milyen lehet. Azt tudom, milyen érzés pár napig bent lenni gyerekkel a kórházban, tudom milyen érzés aggódni napokig, esetleg hetekig, mert ezt már átéltem, mert ezt már átéltük nagyon sokan, viszont ezt évekig csinálni, és kibírni, nem tudom, hogyan lehet! 

39 alkalommal lélekben és testben is felkészülni egy újabb műtétre, egy újabb altatásra, majd reménykedni, és újra és újra! Közben pedig küzdeni a mindennapokban a túlélésért, és megpróbálni mindig mosolyogni, optimistának lenni, előre nézni, nem tudom, hogy bírnám-e. 
Juhász János Dávid és Mérei Erzsébet eddig bírták, elfáradtak, eljutottak oda, hogy egyedül nem bírják már, pedig kellene! Kellene egy negyvenedik műtét is, erő a várakozáshoz, a túléléshez, a mindennapokhoz és Erzsébetnek a felgyógyuláshoz! 

Juhász János Dávid és Mérei Erzsébet olyan keresztet cipelnek, ami irgalmatlanul nehéz, de tették és teszik becsülettel, ezt dobta nekik a gép, pedig hiszem és tudom, járna nekik is esély!

 Ehhez az esélyhez kérnek, kérek segítséget az olvasóktól!

Segítség kell, mert egyedül, ma, Magyarországon, egy közmunkásnak, és egy tartósan beteg embernek, aki folyamatos orvosi kezelésre szorul, lakhatás nélkül, nincs esélyük az életre!
Nekünk kell összefogni értük, nekünk, egyszerű embereknek, hogy legyen Juhász János Dávidnak esélye élni! Nekünk kell most valahogy kiszorítani pár száz, vagy pár ezer forintot, hogy Dávidék élete rendeződni tudjon.

...és most a végén demagóg leszek!

Tudom, szinte mindenki környezetében él, nem is egy, nehézsorsú ember, de én Mérei Erzsébetéket ismerem, nekik szeretnék segíteni a nyilvánoság erejét felhasználva. Azt is tudom, hogy ennek nem így kellene lennie, nem hiszem, hogy egy fiatalembernek önhibáján kívül, le kell mondani mindenről, akár az életről is, mert beteg! 
...és igen, kimondottan dühös vagyok és haragszom, amikor azt látom, hogy az állam milliárdokat szór el és közben emberek, pedig ilyen sorsot kell, hogy éljenek! Az állam, viszont lemondott ezekről az emberekről, árokba rúgta őket az árok széléről, rajtuk, legfeljebb már csak mi tudunk segíteni! 

Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, mi, emberek, hogy ne segítsünk, nem engedhetjük meg, hogy egy húsz éves fiatalembernek, ne legyenek vágyai, álmai!

Segítsünk Juhász János Dávidnak! 

Számlaszám: OTP 11773360-00704797 Tulajdonos: Juhász János Dávid

Telefonszám: 06-70/600-81-08

Email: m.bobe@hotmail.com