A ZSEBHOKI BAJNOKA PÁRIZSBAN
2015. január 11. írta: L. Alex mondom a magamét

A ZSEBHOKI BAJNOKA PÁRIZSBAN

Kellett ez a meghívás, kellett ez a kép, mint egy falat kenyér

Természetesen középre kellett beállni, ahogy egy jó diktátorhoz illik, hanyagul, kigombolt zakóban, zsebre dugott kézzel - "Itt is itthon vagyok!" - süt a képről, üzenet a híveknek és nekünk, hogy nincs semmi gond, Magyarország jobban teljesít!

10917052_10152978353356093_5722771370768297215_n.jpg
Már csak a szotyi hiányzik és Mészáros Lőrinc, hogy az embernek a Felcsúti libalegelő avatása jusson az eszébe, az elégedett kis félmosoly kapcsán, ami alattomosan ott lapul vezérünk arcán.

Ez a kép pedig ott marad a magyar miniszterelnök facebook oldalán, míg világ a világ, bizonyítva, hogy dehogy vagyok én kiutálva Európa demokratikus részéről, sőt!
...és a hívek persze tobzódnak is! Megy a nyali - fali, puncsolnak a bértollnokok, talán, majd még egy Bayer cikkre is futja a Magyar Nemzetben.

Persze, ha már Párizs, akkor útba esik egy kis Zürich is, ahol hétfőn "FIFA hétfői zürichi díjkiosztó gáláján adják át az Aranylabdát, a legszebb gólért járó Puskás-díjat, megválasztják az év női játékosát, valamint az év edzőjét a férfi és női csapatoknál, továbbá kihirdetik az év csapatának összeállítását is." (HVG) Így kell összekötni a kellemest a hasznossal, vagyis fordítva, hiszen Párizs egy diplomáciai siker volt Magyarország miniszterelnökének, tehát hasznos, a FIFA díjkiosztó gáláján pedig újra jól érezheti magát Magyarország örökös és leválthatatlan miniszterelnöke, emlékezzünk csak a tavalyi szájnyalogatós téblábolós leszereplésre.(Orbán mester megjelenése 1.16)

Így kell ezt csinálni kérem, elegánsan, repülni egy jót az OTP-csoporthoz tartozó Air Invest magángépével, az adófizetők pénzén!
letoltes.jpg
Hazajönni kedden vagy szerdán, esetleg pénteken és elmondani majd a legújabb Orbáni szónoklatot, arról, hogy milyen jó Magyarországon az élet!

Maradjunk annyiban, hogy rohadtul nem érdekel senkit a mi fájdalmunk a saját demokráciánk elbukása miatt, ez legfeljebb pár embernek okoz gondot, itt Magyarországon is. A francia kormány tett Orbánnak egy hatalmas szívességet, szembe sétálva azoknak az áldozatoknak a szellemiségével is, akikre ma emlékezett Európa és talán az egész világ jobbik része.

Ez van!

Lang Alex


 

A bejegyzés trackback címe:

https://alexanderplatz.blog.hu/api/trackback/id/tr17061943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kim Dzsong Un 2015.01.11. 22:44:26

Alex, miért nem leszel már öngyilkos?

Andráska8 2015.01.12. 09:50:29

" Orbán óránként kétmillióért beugrik Svájcba is!
A Népszabadság információi szerint a kormányfőnek bérelt Falcon 900EX bérleti díja
óránként körülbelül 6-7000 euró, átszámítva körülbelül kétmillió forint.
A délelőtt 10 órakor közölt útvonalterv szerint Orbán vasárnap este 7
órakor indulhat vissza a francia fővárosból, de nem közvetlenül
Budapestre repül, hanem egy rövid időre megáll a svájci nagyvárosban
Zürichben is.
Azt nem tudni, hogy Orbánnak mennyiért bérelték a Falcon 900EX-et
és azt sem, hogy miért tesz kitérőt, de a lánya, Ráhel jelenleg egy
előkelő svájci vendéglátóipari magániskola, az École Hoteliere Lausanne
diákja. A hvg úgy tudja, hogy a miniszterelnök Párizsba elviszi
Trócsányi László igazságügyi minisztert és Hajdu János TEK-főigazgatót.

A kérdésünk az, miért nem tud "normál" gépen utazni, ott természetesen
függönnyel el is keríthetik, meg ne lássa egy mezei halandó. Másik
kérdés, ha már magángéppel repül, miért kell "beugrania" Svájcba, hiszen
a magánrepülő nekünk egyszerű adófizetőknek óránként 2 millió forintba
kerül. A harmadik kérdésünk, mikor mond le Vida Ildikó? "

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.02.23. 07:15:55

@Kim Dzsong Un:

"A technológiai fejlődés a házimunka után a házasélet terhét is levette a lányok, asszonyok válláról. Miután amai nők nem tanulják meg, hogyan tegyék magukat nélkülözhetetlenné egy Férfi számára, így a Férfiak már nem bízzák rájuk sem a főzést, sem a takaritást, sem pedig szaros alsónadrágjaik mosását, legvégül pedig már a szexet sem.

A mai nőt a Férfiak által uralt technikai fejlődés arra szerepre kárhoztatta, hogy aktuális partnere megunhatatlan digitális cafkák egész seregével csalja orrba-szájba. A biztonságukat a párkapcsolatokban megtalálni vélő nők ezért még soha a történelem során nem számítottak ennyire biodíszleteknek.

Ahogy azt a mindig zseniális és méltán népszerű Bede Márton a minap olyan frappánsan megfogalmazta: Nekem a mai napig csak ugy megy az orgazmus, ha egy polly pocket-re verem es kozben sutibabat szagolgatok! "

A pornó átalakítja ugyan a Férfiak agyát, de a jó hír az, hogy a folyamat visszafordítható

huffnagel.blog.hu/2015/02/17/a_porno_atalakitja_a_ferfiak_agyat
süti beállítások módosítása