Tudjátok mindig meglepődöm azon, hogy amikor jó dolgokról írok, alig olvassátok, osztjátok, bezzeg amikor szerepel az írásomban egy kis vér, verejték, „geczy”, vagy más egyéb testváladék és gazdája, nosza, akkor beindul az osztás és persze a vélemények.

Az írásomban cigányok fognak szerepelni, akik koszosak, akik úgy élnek, mint az „állatok”, akik nem tudnak rendet tartani maguk körül, akik keveset élnek, azt is nyomorultul és sokak szerint, minek?

Általában azok, akik hangosan cigányoznak, akik vitatják az élethez való jogukat, azok legfeljebb kívülről láttak putrit, amikor hajigálták kővel, vagy fotóról, két cukiság megosztása között valamelyik közösségi oldalon, de igazából megismerni őket, na, azt már nem!

Gyere velem kedves olvasó, menjünk be egy cigány család házába, valahol borsodban, üljünk le és beszélgessünk velük, persze csak akkor, ha akarsz!

2015. december, Magyarország, Borsod megye
A házba való bejutáshoz, egy zerge ügyességére volt szükségem a csúszós, agyagos földön, de sikerrel  vettem az első akadályt.
Belépve az „előszobába” egy szem hűtőszekrény fogad, belekukkantok és látok is benne valami húsféleséget, de azért a jég a több.
A bejárattal szemben egy másik ajtó, a „fürdőszoba”, benyitok, hát erre soha nem jutott pénz…
Vizslatom a ház többi helységét, még hogy a cigányok koszosak, mindenhol száradó ruhák, vagyis csak száradnának, nedvesség, penész, kilátástalanság.
Üldögélek a hokedlin, kérdezősködöm a házigazdáimtól, nem kímélem őket – Miért élnek így?
…és jönnek a válaszok, egyszerűek, nem a médiának szólnak, csak nekem, aki ott ülök, akit egyáltalán még érdekel a sorsuk. 
Kint, az ablakon túl gyászos téli szürkeség, bent a sparheltben ropog, pattog, sziszeg a tűz, hiába, itt csak a tények szárazak.
59.000,- birodalmi forintból élnek ketten, ebből fizetik a villanyt, a vizet, a fát, ha jut rá. Ennyiből élnek, esznek, amikor esznek. Szombat van, a sparhelt tetején fazék, benne csont fő pár szem krumplival, a mai és holnapi menü, az egyik ágyon kb.2 kiló krumpli, az meg, van vasárnapra és jövő hétre.
Házigazdám nyugdíjas, 29.000,- forint/hó, felesége közmunkás, 30.000,- forint/hó, na, ez ám a kihívás, ez a valódi - survivor adventure – túlélő kaland – és nem egy hónapon át tart, hanem egy életen keresztül!
Itt ülök a házban és érzem a kilátástalanság súlyát, ami mázsás.  Persze rohadt könnyű a fehér „faj” büszke gyermekeként kijelenteni, hogy te másképpen élnél, de születtél volna ide, lehet, nem lennél büszke, inkább csak alázatos vagy dühös, a világra, magadra a télre, a mikulásra, az életre.  Bele tudsz gondolni abba drága olvasóm, hogy nem mehetsz ki a környékbeli erdőkbe összeszedni a lehullott ágakat, gallyakat, mert az valakié, ha pedig hozzányúlsz, elveszed, mert fázol otthon, az bizony bűncselekmény?!
Tudjátok milyen belefásulni ebbe az egészbe? Tudjátok milyen belefáradni ebbe az egészbe? Mert elvileg kérhetnél engedélyt az ágak összeszedésére, de ahhoz ki kell nyomoznod, hogy azt honnét lehet kérni. Van 5-6 általános iskolai végzettséged, nincs internet, nincs mobil, nincsenek segítőkész köztisztviselők, csak egy buta cigány vagy -  „itt írd alá” – „ jövő héten gyere vissza” – „ ma nincs bent a jegyző asszony” – „majd máskor lesz a polgármester” – lerázó és lealázó mondatok és így éled le az életed, bocsánatkérő mosollyal az arcodon, sunyin, lapítva, néha oda, oda marva, amikor azt hiszed megúszhatod!

Őszintén, így élve, kit érdekelne, hogy ki kell festeni? Amikor azt nem tudod, miből eszel, fűtesz másnap.

…és persze lehet mondani, hogy te így nem élnél, ja!

Ha azt a keresztet, amit itt láttam, felraknám jó pár cigányozós honfitársam hátára, összeroskadna alatta!