... de elnézve ezt a képet, én nem Magyarország miniszterelnökét látom, hanem a 60-as, 70-es évekből iderepített egykori TSZ elnököt, vagy valamilyen vidéki középkádert, pártitkárt, akit magas polcra repített a szél, olyan magasra, amihez se stílusa, se habitusa.

Filmet látok forogni, - "Mennyi a terv elvtársak?" - ócska, kis ff filmet, itt-ott megégett kópiát, darabosak a mozdulatok, a szolgálati Volga az árnyékban, a napon pár csirke kapirgál.

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!

Látom a fejkendős fejőasszonyokat, a napszámosokat, akik a felcsúti réten kézzel aratnak és parancsszóra integetnek, boldog kínmosollyal az üresen, sehová pöfögő felcsúti vicinálisnak.

Látom a fogadásokat, a féktelen mulatozást, a helikopterrel hozatott ebédeket, a vadászatoknak hívott mészárlásokat, a lelátón szotyi héjat köpködő "népfiát", az egyszerűt, a "helló röfi!"-vel köszönő, vegyüljünk a nép közé vezért.

...és látom a kádereket, az alázatosan hajbókoló percembereket, akik órákká akarják nyújtani a pillanatokat. Az értelmiséget, az alkalmazkodót, akik majd elmondják, ha egyszer vége lesz ennek a lázálomnak, hogy ők mennyire szenvedtek, amikor "konyakkal és szivarral" kínálta őket a hatalom...

...és látom magunkat a filmben, akik nem lehajtott fejjel állunk amikor megérkezik ez az ócska kis pártitkár, hanem felemelt fejjel, szikrázó szemmel és ökölbe szorult kézzel, és érzem a tehetetlenségünket, dühünket.

...és pisszegnek ránk a megalkuvók, a rettegők és ott vannak a tömegben a házmesterek, a feljelentők, akik izzadt tenyérrel szaladnak feljelenteni, és dobálják a tantuszt, az ócska telefonfülkék forradalmi magányában.

...és ott vannak azok is, akik egy szint fölött, nem mennek egy szint alá, orruk előtt illatosított zsebkendő, kézfogásuk lagymatag, kesztyűs és lenéző, de elviselik a gumicsizmák nyomát a testükön fenéktájékon, mert van az a pénz, amiért megéri.

...és jönnek a többiek, akik nem gondolkoznak, akik lengetik a zászlót, akik elhiszik, hogy a disznó százat, ezret is fial, akik bármikor merevre szopják a vezér egóját és nem csak azt.

...és közben pereg a film, b@ssza meg, az én életem filmje is, felvettek statisztának, pedig nem akartam és rohadtul elegem van az ocsó menzából, a zsíros evőeszközökből, a fáradt arcú tehenészlányokból, ebből az egész olcsó ff filmből, ami vígjátéknak indult, de dráma lett belőle, és még mindig nem a végjátékot forgatják!