Bocs, hogy amikor a szertartás volt nem jöttem el, de túl sok olyan arc jelent meg akkor, akiket nem tartok demokratának, de még becsületes embernek sem. Tudod, megígértem neked akkor, hogy kijövök elköszönni, mert bár a Kossuthon is meglátogattalak, de úgy tartottam ildomosnak, hogy itt is megtiszteljelek. Nem tudom, hogy Te nézted-e ki magadnak ezt a helyet, vagy valaki más, de nem rossz. Veled szemben a budai hegyek, és ide, ahová fektettek, nincs valami nagy tömegnyomor. Ahogy elnézem a sírodat (képzeld, van rajta friss virág), leginkább a sárga rózsa dominál, ennek örülök. A fejfa mellé pedig egy kis mikulást is kaptál, erre is járt az öreg.

Ja, a legjobb! A Köteles Kövér Laca, ma megint elrúgta a pöttyöst. Ez az Isten barma, szerintem a Semjénnel összefogva, vissza fogják hozni a Ratkó korszakot, arról beszélt ez a „jó ember”, hogy a nőknek az önmegvalósítás csúcsa a szülés…pfff, erre Te sem tudsz mit mondani.
Várjál, a Szíjjártó, az is nagyot domborított, az meg kitalálta, hogy Magyarország az bizony visszaüt. Orbán meg bejelentette, hogy maradnak még 30 évig.
…és ez csak egy nap a hétből, de mindennapra jut valami „jó”. Tudod Árpi bácsi, belefárad az ember, viszont itt a sírodon jól mutatna a forradalom lángja, ha már a Kossuthról ledózerolták. A temetésed után Imre bácsi gyújtotta meg a forradalom, emlékezés lángját, pedig Te is tudod, ezt nem így kellene
Viszlát, Árpi bácsi.