Tállai sírkövet avatott, csak sajnos még nem Orbánét
2018. november 01. írta: L. Alex mondom a magamét

Tállai sírkövet avatott, csak sajnos még nem Orbánét

Tállai András Magyarország avató nagykövete sikeresen vezényelte le, kilenc német katona emlékkövének ünnepélyes átadását, 2018.október 27-én, Ónod község temetőjében, ahogy ezt saját facebook oldalán közszemlére is tette.44904037_1871440579639942_1091322654150885376_n.jpg/Tállai facebook/

Én meg ugye, most, halottak napján futottam bele ebbe az eseménybe és úgy rendesen felcseszte az agyam.

Persze, most „lelkes” olvasóim kérdezhetik, hogy már megint mi a baja ennek a liberálbolsevik prolinak, mi ezzel a baj?

Elmesélem!

Valahogy az én olvasatomban az efféle gesztus, főleg így halottak napja környékén nem fér bele egyetlen politikus image építésébe se.

Sért!44948250_1871440382973295_1084302388371652608_n.jpg/Tállai facebook/

Sért, mert az egyik nagyapámat a németek elhurcolták és kivégezték, mert harcolt ellenük partizánként, a másik nagyapám pedig hadifogságba került, mert harcolt mellettük.

Sért, mert a párom nagymamája a lengyel megszállás kezdetétől a háború végéig koncentrációs táborok lakója volt és nem a származása miatt, hanem azért, mert nem akarta átadni az édesapja a „dicső” német hadseregnek a Lodz-i textil gyárát, ezért őt kivégezték a családját pedig internálták.

Ezért engem igenis sért, így halottak napján, hogy egy vezető magyar politikus német sírokat avat és koszorúz. Sok mindent elhiszek és elfogadok, elhiszem, hogy ezek a német katonák nem nácik voltak, nem SS katonák, elhiszem, hogy egyetlen magyar ember vére nem tapadt a kezükhöz, elhiszem, hogy csak lepkéket hajszoltak egésznap a mezőn és árvalányhajból fontak koszorút! Mindent elhiszek!

….de ezeket a sírokat máskor is fel lehetett volna avatni!

Mert nekem így, halottak napján, meglátva ezeket a fotókat, egészen más gondolataim támadnak.

Arra gondolok, hogy ezeknek a német síroknak az avatása is pontosan beleillik abba a tematikusan araszoló történelemhamisításba, amit ez a rezsim végez. Arra gondolok, hogy ennek a gesztusnak üzenet értéke van azok felé, akik a Horthy időszak feltámasztását szorgalmazzák, hogy üzenete van azok felé, akik azt látják, hogy egyre jobban haladunk vissza az időben.

Igenis sért!

Ahogy sértenek a Horthy szobrok, ahogy sértenek az egyre jobban sokasodó „lovagok és lovaginák”
Ahogy sért a munkásosztály egyre mélyebb lenézése, a prolizás, a libsizés, a kommunistázás
Ahogy sért, ahogy ez a rezsim bánik mindazokkal, akik nem tudják önmagukat megvédeni, vagy nem fogadják el ennek a rezsimnek a törvényességét!

A bejegyzés trackback címe:

https://alexanderplatz.blog.hu/api/trackback/id/tr314338655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása