Találkozásom a Ramadánnal
2017. június 10. írta: L. Alex mondom a magamét

Találkozásom a Ramadánnal

Én jó dolognak tartom, hogy Magyarországon, szabadon gyakorolható vallás (még) az iszlám, mert így nem kell ahhoz messzire utaznom, hogy kérdéseket tegyek fel például a ramadánról a legautentikusabbaknak, muszlim vallású barátaimnak.

Példának okért én azt hittem, hogy a ramadán egy ünnep neve, pedig nem, hanem egy hónapé, mégpedig az iszlám vallás szerint a kilencedik hónapé, ahol szintén tizenkét hónap van, de a napok száma a hónapokon belül 30 és 29 között mozog, így egy év, az iszlám naptár szerint rövidebb, mint a Gergely naptár szerint számított, ami a világ szinte minden országban használatos, így a muszlim országokban is.

De miért is fontos ez a kilencedik hónap?

Az iszlám vallás szerint ez volt az a hónap, amikor Isten odaadta a Koránt, Gabriel angyalnak, hogy az továbbadja Mohamednek az utolsó prófétának, aki ezt követően 23 éven diktálta le írástudóknak a szent Korán tanait, vagyis Isten szavát, törvényeit. Itt jegyezném meg, hogy a legelső írott Koránnal szó szerint megegyezik a jelenleg is használatos Korán, azaz nem változtatták meg, mint a Bibliát.
Szóval ez a hónap az igaz muszlim emberek számára a legfontosabb hónap vallási szempontból és úgy köszönik meg ezt Istennek, illetve úgy szolgálják, hogy ebben a hónapban böjtöt tartanak a reggeli ima idejétől, napnyugtáig.

Maga a böjt nem csak arról szól, hogy a muszlim emberek napközben tartózkodnak az evéstől, ivástól, hanem ebben a napszakban igyekeznek minden olyan tevékenységtől tartózkodni, mint például akár a dohányzás, káromkodás, stb.
Ramadán havában nem csak böjtölnie kell a muszlimoknak, hanem előtérbe kell helyezni a rászorulók megsegítését, az adakozást, hiszen az, aki ezt nem cselekszi meg, az eleve kizárásra kerül a mennyekből.
A ramadáni böjt tapasztalatról is szól, nem csak megtisztulásról. A böjt alatt a gazdagok is átélik az éhség érzését, így talán több empátiával fordulnak a szegények felé.
Amúgy természetesen vannak olyan körülmények, amikor a muszlim emberek mentesülnek a böjt alól, például az alábbi esetekben:
- Betegség, utazás, terhesség, nem megfelelő egészségi állapot, életveszély, háború, szoptatás.

Maga a ramadán minden muszlim ember számára egy törekvés, szándék (dzsihád) arra, hogy minél tisztábban és becsületesebben szolgálják Istent.

Jó dolog volt számomra részt venni a ramadán egyik napjának böjti időszakának befejezésén, együtt várni a naplementét, majd enni és beszélgetni muszlim barátaimmal.
18881899_1870966349822689_8972414165470746137_n.jpgAz iszlám az egy vallás, aki muszlim, az ezt a vallást követi, de lehet ezen belül magyar, angol, svéd, iraki, szír, stb. éli az életét a vallása szerint. Ezért nem megvetés, gyűlölet jár, hanem elfogadás. Éppen ezért fáj, amikor azt tapasztalom, hogy a muszlim embereket vallásukban sértik meg, ünnepüket gyalázzák meg, ahogy tették ezt a Magyar Iszlám Közösség plakátjával.

Áldott Ramadánt barátaim!

A bejegyzés trackback címe:

https://alexanderplatz.blog.hu/api/trackback/id/tr6712584207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása