„Mi, már csak egyszer megyünk ki az utcára…” (Sándor Mária)
2016. január 30. írta: L. Alex mondom a magamét

„Mi, már csak egyszer megyünk ki az utcára…” (Sándor Mária)

Amikor tavaly februárban megjelent az RTL klub kamerája előtt egy szorongó, feszült nővér és arról mesélt, milyen a magyar egészségügyben dolgozók élete és helyzete, azt lehet mondani egy ország együttérzését sikerült kivívnia.
asp_620_fe_sm.jpgSándor Mária szavait azóta sem cáfolta senki, mint ahogy azt sem cáfolta senki az illetékesek közül, hogy a magyar egészségügy tulajdonképpen már összeomlott, csak a benne dolgozók lelkesedése tartja még mozgásban.

Vannak olyan ismerőseim, akik azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat, semmi esélye Máriának!
dscf8393.JPGNem gondolom, hogy Sándor Mária nem félt, nem fél, de mindenkinek van az életében egy olyan pillanat, amikor ki kell állnia a hite mellett és dönteni kell, gerinccel vagy gerinc nélkül akar tovább élni!
Sándor Mária fekete ruhát húzott és úgy döntött tiltakozni fog a magyar egészségügyben kialakult áldatlan állapot miatt, tiltakozni fog a betegek és a munkatársak jogaiért. Sándor Mária egy olyan fecske, aki nem törődik a közmondással, eldöntötte, hogy „nyarat” csinál! Már nincs egyedül, vannak társai, társai, akik mellette állnak, akik nem akarnak tovább hallgatni!
dscf8555.JPGSándor Mária mögött nem állnak pártok, Sándor Mária csak a „kisembereknek”, a „panelproliknak” szimpatikus, azoknak, akik ugyanúgy bérből és fizetésből élnek, mint ő. Sándor Mária azoknak szimpatikus, akik feküdtek már kórházi ágyon és suttogták bele kínlódva a levegőbe, hogy: –„nővérke”. Sándor Mária azoknak szimpatikus, akik rengeteget dolgoznak, mégsem tudnak megélni belőle, akiknek már hónap elején, hó vége van. Sándor Mária azoknak szimpatikus, akik végigdolgozták az életüket és mégsem jár nekik tisztességes nyugdíj, hogy megéljenek. Sándor Mária azoknak szimpatikus, akiknek legfeljebb a köztemető jut, ahol a hozzátartozó elkaparhatja majd a maradványaikat! Sándor Mária értünk is harcol, amikor azt mondja, jogunk van a tisztességes orvosi ellátáshoz!
dscf8641.JPGSándor Máriát ezért nem szeretik a hatalmasok, a különböző pozíciókba évtizedek óta belekövült vezetők, akik napi szinten döntenek rólunk, kis emberekről, életről-halálról, anélkül, hogy valós rálátásuk, tudásuk lenne a jelenlegi helyzetről. Sándor Máriát nem szeretik a VIP osztályok lakói, mert milyen jogon lázítja az ápolókat, hiszen, ahol ők fekszenek, ott rend van, ott asztalterítő és háromfogásos menü jár tévével, és egyágyas kórteremmel.

Miért nem támogatják az emberek Máriát?

A válasz szánalmasan egyszerű – FÉLNEK!

Arról mesélnek emberek, hogy kíméletlenül kirúghatják őket a munkahelyükről, ha a Fideszes vezető tudomására jut, hogy részt vesznek egy ellenzéki eseményen. Az ember persze hiába mondja azt, hogy ez csak egy városi legenda, ennek ellenére az emberekben ott a félelem.  Azt mondják, a vidék, a vidéki kisváros egészen más, mint Budapest,itt hamar végigszalad a városon, hogy ki hová tartozik. Hiába 2016, hiába az EU tagság, hiába az illiberális demokrácia, az emberek sunnyognak, mintha újra a sötét ötvenes években élnénk, amikor ugyan el lehetett menni a templomba, da arról azért tudott a helyi tanácselnök is…
dscf8629.JPGA várpalotai városi könyvtár termében, ahová a Zöld Terasz szervezésében lettek meghívva Sándor Mária és társai, a félelem ellenére zsúfoltság van. A görcsök, a gátak, a városi média távozása után oldódnak fel leginkább és egyre többen mesélik el kellemetlen élményeiket, mint ápolt és ápoló.
dscf8676.JPGEgészségügyesek mesélnek olyan állapotokról, amiben már nem végezhető valódi ápolói munka lelkiismerettel, civilek pedig azokról a beteggel való bánásmódról, ami nem biztos, hogy csak az eszközhiányra vezethető vissza, de arra mindenképpen, hogy sok egészségügyes rákényszerül a másod, sőt harmad állásra is, emiatt kimerült és ingerlékeny.
dscf8683.JPGHogy mekkora különbség van Németország és Magyarország között azt az alábbi példával mutatják meg a résztvevők. Németországban azért tiltakoztak a nővérek, hogy egy nővérnek ne 6 beteget kelljen ellátni, hanem csak 5 beteget, ez Magyarországon úgy néz ki, hogy egy ápolóra jut 15 -30, sőt van ahol 40 beteg.
dscf8681.JPGVajon mi Sándor Mária célja, hová fog kifutni a fekete ruhás tiltakozás?
12662732_1569193523406134_1380230680912540379_n.jpg-„Mi, már csak egyszer fogunk kimenni az utcára! – válaszol a feltett kérdésre – ez már nem csak egy bérharc, sokkal súlyosabb ez a történet, mert itt a magyar egészségügy megmaradásáról beszélünk. Ezért járjuk az országot, hogy elmondjuk, várunk minden civilt magunk mellé, mert ez mindnyájunkról szól!”
dscf8394.JPGSándor Mária már nem fél és arra kér mindenkit, hogy lépje át a saját félelmeit és csatlakozzon a Sándor Mária és társai csoporthoz!
belepesinyilatkozat-1.jpgAz alábbi linkre kattintva kapcsolatba lehet lépni Sándor Máriával és társaival, illetve olvasni lehet a célokról bővebben.
http://www.sandormariaestarsai.hu/

Aki szeretne csatlakozni Sándor Máriához és civil kezdeményezéséhez, az alábbi linket megnyitva megteheti.
http://www.sandormariaestarsai.hu/uploads/images/irom%C3%A1nyok/bel%C3%A9p%C3%A9sinyilatkozat-1.pdf

A bejegyzés trackback címe:

https://alexanderplatz.blog.hu/api/trackback/id/tr448332016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása