Pár hete írtam barátomról, aki elment Angliába, mert elege lett ebből a tündérországból, ahol vakok között Orbán a király. Az írásomra rengeteg negatív kritikát kaptam, vagyis nem magára az írásra, hanem barátom, Gábor cselekedetét ítélték el, eljutva odáig, hogy elárulta a hazát és azokat, akik itthon maradtak.
Érdekes mód, ezt a jelzőt én is megkaptam, amikor Németországban éltem és a felszólítást is, ne pofázzak bele kintről az itthoniak életébe. A világ demokratikus részén élő barátaim (és itt nem Magyarországra gondolok), számtalanszor szintén megkapják a hazaáruló jelzőt, pedig segítő szándék vezeti őket, mert azért valljuk be őszintén, aki egy normális világban él, dolgozik és Magyarországgal foglalkozik, az bizony mazochista, vagy nagyon szereti ezt a nyomorult országot!

Aki vette már magának a bátorságot, és élt valahol nyugatabbra, tette ezt akár „kalandvágyból”, vagy csak azért, mert rákényszerült, az gyorsan szembesül azzal, hogy Magyarország elég hamar kikopik az ember lelkéből. Kinél pár hét, kinél pár hónap, de ezer vagy még több kilométer távolságból másodlagossá válik Magyarország.
Szinte hihetetlen egy röghöz kötött magyar számára, hogy amikor az ember ledolgozza a munkaidejét, utána kész, ennyi, lehet azt csinálni, amit az ember akar, nem kell másod, harmad állást vállalni, meg lehet élni és jól! Magyar viszonyokhoz mérten mindenképpen.
Valahogy mások a nyugati viszonyok, emberibbek. 
Emlékszem, amikor szóltak a munkahelyemen, hogy 3 ledolgozott nap után már lehet előleget kérni és ez számomra olyan furcsa volt. Ott kint természetes, hogy te jöttél valahonnét, nagy valószínűséggel szükséged van pénzre a megélhetéshez, miért ne kérhetnél? Ez pedig nem kegy, nem adható, hanem jár, mert megdolgoztál érte, természetes!
Barátom mesélte, hogy miután kilépett egy cégtől, a volt munkaadója megkereste, hogy tudna neki más cégeket ajánlani, hogy ne kelljen sokáig munkát keresnie.
Érti mindenki, ugye?
Nem utána nyúlt, nem „elintézte” a sorsát, hanem segített egy embernek, a volt alkalmazottjának!
Hihetetlen, ugye?
Több példát tudnék mondani arra, hogy a munkaadó jobban törekszik a tisztességes munkáltató és alkalmazott viszonyra, mint a Kelet-Európából kivándorolt, még véletlenül sem „gazdasági” menekült.
Na, és ebből a sokkal emberibb, élhetőbb közegből próbálnak meg páran véleményt formálni, esetleg tanácsot adni és kapják meg a „hazaáruló” jelzőt.
Szomorú.
Sőt nem szomorú, hanem elkeserítő. Amikor az ember nem Magyarországon él, nem ebben a lélek és hangulatromboló közegben vívja a napi küzdelmeit, akkor bizony másképpen kezdi el látni az ország helyzetét is.
Kérdezz meg kedves olvasó egy Németországban élő magyart, hogy mi a véleménye az atomenergiáról és a megújuló energiákról? Kérdezz meg bátran egy olyan embert, aki bármerre megy az országban, csak szélturbinákat és napkollektor mezőket lát. Amikor azzal szembesül az ember, hogy a legeldugottabb német falukban is, még az ólak tetején is napkollektor van.
Amikor pedig elmondod a véleményed egy hazai fórumon, egyből hazaáruló leszel, mert nem támogatod, Paks kettőt.

Hiszem, hogy sokkal jobban kellene hallgatni azokra, akik kint élnek, mert olyan tapasztalati tőkét halmoznak fel idővel, amit kár veszni hagyni, sőt egyenesen bűn!

Amennyiben nem változtatunk a mentalitásunkon, akkor tényleg magunkra zárjuk az ország ajtaját és visszazuhanunk a középkorba, bár azt is tudom, hogy vannak, akik ebből is jól élnének.